Vasárnap maratoni adással készült az RTL Klub, már kora délután képernyőre kerültek a tehetségek egy összefoglaló formájában, este nyolc órától pedig élőben jelentkezett a végső összecsapás.
Anglia legsikeresebb énekes-tehetségkutató műsora augusztus végén indult hódító útjára Magyarországon. A versenyzők egy ország kedvencei lettek, hétről-hétre nőtt a rajongótáboruk, és soha nem látott siker övezi őket. A műsor és az ő történetük végérvényesen összefonódott. Az RTL Klub ezért jogosan döntött úgy, hogy egy igazi gigashow-val zárja a sikerprodukciót.
A tehetségkutató vasárnap esti döntőjében - hasonlóan szombathoz - már csak a közönség szavazatai számítottak, a mentorok véleményükkel csupán segíthették a nézőket. Valamint ezen az estén is megszólaltak élő adásban a rajongók, a dobogósok szülővárosából jelentkezett az RTL Klub két helyszíni tudósítója. Galántán és Veszprémben is extázisban várták kedvenceik fellépését a nézők.
A döntők döntője a korábban kiesett 12 versenyző és a két finalista közös karácsonyi meglepetés produkciójával indult. A Train "Shake up Christmas" című dalát magyarul énekelték el.
Az első körben a fiúk egy karácsonyi slágerrel rukkoltak elő. A versenyt Vastag Csaba a „Santa Claus is Coming To Town" című dallal kezdte, igaz egy fél sor kimaradt, a mentorok így is elégedettek voltak az előadással, a közönség őrjöngött.
Takács Nikolas „Have Yourself a Merry Little Christmas" című számot adta elő. Malek Miklós szerint ez volt a szlovák fiú egyik legjobb előadása az X-Faktorban, külön megdicsérte, amiért soha nem félt a nehezebb utat választani, és mindig helyt állt.